Német nyelv

A német nyelv mintegy 100 millió ember anyanyelve. Összes beszélőjének száma (anyanyelvként vagy második nyelvként) 130 millió körüli.

 
A német nyelv elterjedtsége (az államnyelvtől a németajkú kissebségekig)A német nyelv ma egyetlen hivatalos nyelv Ausztriában és Liechtensteinban. Az egyik hivatalos nyelv Németországban, Svájcban, Luxemburgban, Olaszországban, azonkívül Belgium, Dánia és Oroszország egyes területein. A felsorolt országon kívül néhány más európai országban, valamint az Egyesült Államokban is jelentős számú német anyanyelvű ember él, különösen egybefüggő területeken, Pennsylvaniában és Texasban. Sok németajkú él ezenkívül Kanadában, Brazíliában, Chilében, Argentínában, Mexikóban, Ausztráliában, Dél-Afrikában és a volt német gyarmatokon (Namíbia, Togo, Kamerun, Kína stb.).

A Kárpát-medence országainak, valamint Csehországnak és Lengyelországnak sokmillió német anyanyelvű lakosa volt a II. világháború utáni kitelepítésekig. Magyarországon ma is a németek alkotják a legnagyobb nemzeti kisebbséget. Jelentős német nemzet is.

Nyelvjárások (Dialektologie)
Több nyelvjárása van (némelyik annyira különbözőnek tűnik, hogy egyesek külön nyelveknek tartják őket), ezeket három nagyobb csoportra oszthatjuk:

északi csoport
északi alsószász (Niedersachsen - Alsó-Szászország, Schleswig-Holstein, Norddänemark - Dél-Dánia)
vesztfáliai (Nordrhein-Westfalen - Észak-Rajna-Vesztfália északi részén)
osztfáliai (Alsó-Szászország délkeleti vidéke, Sachsen-Anhalt - Szász-Anhalt)
kelet-elbai (Mecklenburg-Vorpommern - Mecklenburg-Előpomeránia, Brandenburg, Északnyugat-Lengyelország, a volt königsbergi területek)
centrális csoport
ripuari (Észak-Rajna-Vesztfália déli részén, Belgium keleti csücskében - Ostbelgien)
mózeli frank (Rheinland Pfalz - Rajnavidék-Pfalz északnyugati részén, Luxemburgban)
rajnai frank (Rajnavidék-Pfalz keleti részén, Hessenben, a Bajor Szabad Állam északi részén - Frankföldön)
keleti középnémet vagy szász (Sachsen - Szászország, Thüringien - Türingia, magyarországi és erdélyi területek)
déli csoport
bajor (Altbayern - Bajorország (ami nem azonos a "Bajor Szabad Állam"-mal), Österreich - Ausztria, Südtirol - Dél-Tirol)
sváb (Schwaben (Svábföld a „Bajor Szabad Állam” területén), Baden-Württenberg határvidéke)
alemann (Schweiz - Svájc, Vorarlberg)
Az északi csoport nyelvjárásait összefoglalva alnémet nyelvnek nevezzük. A délibb nyelvjárásoktól és az irodalmi nyelvtől jelentősen különbözik hangrendszerében (és egyes dialektusok nyelvtani különbségeket is mutatnak), olyannyira, hogy a felnémet beszélők nem is értik, ezért vitán felül önálló nyelvnek tekintjük. Túlzással élve a holland is az alnémet dialektusok közé tartozik, illetve abból vált önálló nyelvvé.

Bár Németországban sem ismeretlen, hogy a nyelvjárásokat "vidékiesnek" tartják, beszélőiket lenézik, beszélőik mégis művelik azokat. Könyvek, kiadványok jelennek meg rajtuk, sőt a Wikipédia is olvasható alnémetül [1], alemannul [2], alsószászul [3], ripuáriul [4] stb.

 Története (Deutsche Sprachgeschichte)
A német nyelv két fő nyelvjárásra osztható fel: a felnémet és az alnémet nyelvjárásokra. A felnémet nyelvjárások közé mindazok a germán nyelvjárások tartoznak, amelyekre a korai középkorban hatással volt a 2. vagy ófelnémet hangeltolódás: ilyen pl. az alemann a bajor, a keleti, a rajnai és a középső frank, ill. a középnémet nyelvjárások. A kontinentális nyugati germán nyelvjárásokat, amelyek nem vagy csak csekély mértékben vettek részt a 2. hangeltolódásban, az alnémet nyelvjárások közé soroljuk: pl. (alsószász, alsófrank)

A nyelvjárások területi egységesítését a középfelnémet nyelvben szerették volna látni. Ez a nyelv volt az udvari költészet nyelve az 1200-as években. Mégis azonban a költők ezirányú igyekezete csak részben sikerült; mivel egy olyan korban tevékenykedtek, amikor a lakosságnak csak elenyésző kis része volt irástudó. Ezért az újfelnémet irodalmi nyelv csak a késő középkor és a korai újkor területi nyelvjárásainak egységesülésével jöhetett létre.

Amíg a legtöbb európai ország irodalmi nyelve az adott ország fővárosában használt nyelvjárásból fejlődött ki, addig a mai irodalmi német nyelv kompromisszumot képez a közép- és felnémet nyelvjárások között.

Észak-Németországban főként a reformáció következményeként, az irodalmi német nyelv lett a hivatalok és az oktatás nyelve. Ez az új hivatalos nyelv kiszorította az ott beszélt alnémet nyelvjárásokat: a Plattdeutsch és az alsófrank nyelvjárást. A Hansa virágzása idején a középalnémet nyelvjárás terjedt el az Északi tenger és a Keleti tenger partvidékén. A holland nyelv az alsófrank nyelvvel együtt az alnémet nyelvjáráshoz tartozik. Az önálló államiságra való törekvés miatt, és a birodalmi szövetségből való részleges kiválás miatt sem sikerült itt az irodalmi német nyelvnek kiszorítani az alnémet nyelvjárásokat. Ezekből fejlődött ki később a holland nyelv.

Luther Márton 1521-ben fordította le az Újszövetséget majd 1534-ben az Ószövetséget az akkor még kialakulóban levő újfelnémet nyelvre. Ez a keleti középnémet színezetű irodalmi nyelv erősítette Luther vallásos jelentőségét több generáción át. Észre kell azonban vennünk, hogy Luther ezirányú jelentősége az újfelnémet irodalmi nyelvre hosszú ideig túlértékelt volt. Már a XIV. század óta fokozatosan kezdett kialakulni egy országosan is ismert irodalmi nyelv, amelyet korai újfelnémet nyelvként is ismerünk. A mai modern irodalmi nyelv kialakulása nagyrészt a XVII. században lezártnak tekinthető. Az ún. betűhalmozás XVIII. századi kiküszöbölésével az íráskép általában véve változatlan maradt.

Az (irodalmi) német nyelv története négy szakaszra osztható fel:

750-1050: ófelnémet nyelv
1050-1350: középfelnémet nyelv
1350-1650: korai újfelnémet nyelv
1650-: újfelnémet nyelv
A deutsch (német) szó a germán thioda (melléknévi alakja: thiodisk) szóból származik, amelynek jelentése nép. Ez a szó eredetileg a nem latinul beszélő nép nyelvére vonatkozott. A frank elnevezés a 9. század óta már nem volt egyértelmű, mivel a nyugati frank törzsek a későbbi Franciaországban átvették az itt letelepedett népek nyelvét, másrészt Franciaország keleti részén nem frank törzsek is letelepedtek, mint pl. alemannok, bajorok, türingiaiak és alsószászok.

A főnevek nemének eredetéről: Ez onnan ered, hogy a régi germánok a tárgyakhoz és az állatokhoz is hímnenű, nőnemű vagy semlegesnemű tulajdonságokat rendeltek. Például a macska (die Katze) mint élőlény nőnemű, de ennek kandúrja (der Kater) már hímnemű, a kutya (der Hund) mint élőlény hímnemű, de ennek szukája (die Hündin) nőnemű.