1658 német szó ajándékba némettanulóknak – avagy, német szavak a magyarban
au – jaj!, Backfisch – csitri, blamieren – szégyenben hoz, blamál; molestieren - zaklat, molesztál, naschen – torkoskodik, panieren - (ételt) paníroz, Pflaster - tapasz; kövezet, pompös - pompás
Magyarban is használatos német szavak szótára
Előző cikkemből: „Gondolatok a gazdaságosság nyelvi vonatkozásairól” (Brain Storming -2006.12.15 08:54) egy kis emlékeztető:
„Ha a „gazdaságosságot” a nyelvtanulásra vetítve a „könnyű” szinonimájaként értelmezzük, akkor egy tanult idegen nyelvben általában a következők számítanak „könnyű”-nek. 1.a rövid szavak (betűszám vagy kiejtett hangok tekintetében); 2.a nemzetközi szavak; 3.a célnyelv anyanyelvbe asszimilálódott elemei; 4.a célnyelv és az anyanyelv azonos szerkezetű, azonos jelentésű szerkezetei; 5.a célnyelvi és anyanyelvi egységek valamilyen hasonlósága, legyen az íráskép, vagy kiejtés – ezen kategóriába tartoznak az ún. „hamis barátok(5)”, ahol nincs tartalmi egyezés, vagy jelentős jelentéseltolódások vannak. (BS, 2006)”
Jelen anyag a 2.-es, és 3.-as pontokhoz kapcsolódik.
A német nyelv elég sokáig volt jelen Magyarország területén ahhoz, hogy bizonyos szavakat, kifejezéseket, amelyeket magyarnak gondolunk, valójában német eredetűek – azonban a németben is előfordulnak magyar eredetű szavak.
A szóetimológiát egyelőre mellőzve, közreadom azt a szógyűjteményt, amit Halász Előd, 1963-ban kiadott, 7. kiadású Német-Magyar Szótárnak 25.000-es anyagából készítettem.
Ajánlom elsősorban a németül tanulók figyelmébe, de valószínűleg azok is haszonnal böngészgethetik, akik a magyar és német nyelv lexikális kapcsolódásai, vagy csupán a magyar nyelv eme nyelvi vonatkozású jellegzetessége után érdeklődnek.
A szólistában megmaradtam az eredeti és a hagyományos jelöléseknél (emiatt eléggé elhúzódott az anyag gépre vitele), úgymint:
- a főnevek neme: r=der, e=die, s=das;
- a főnév egyes számú birtokos esetének végződése;
- a főnév többes számú alanyesete;
- az ige időbeli segédigéjének jelölése: h.=haben, i.=ist, (ha mindkét segédige lehetséges, akkor a kevésbé használatosat zárójelben jeleztem).
A jelentéseknél igyekeztem a szótári anyaghoz igazodni, azonban ha a magyar nyelvhez kapcsolódó jelentés mellett számos egyéb is meg volt adva, akkor csak a magyar vonatkozású jelentés volt az elsődleges, így csak az került bele a listába.
- A, Ä (100) –
1. r, Abglantz, -es, - visszfény 2. abnorm – abnorm(ális) 3. abstrakt – elvont, absztrakt 4. absurd – képtelen 5. r, Abzug, -(e)s, -ü.e, - 1. levonás, 2. elvonulás, 3. lefolyás, elköltözködés, 4. levonat, lenyomat 6. e, Administration, -n, - 1. ügyintézés, 2. kiadóhivatal 7. administrieren, h., - 1. igazgat, 2. kezel, adminisztrál 8. r, Admiral, -s, -e, - tengernagy 9. adoptieren, h., - örökbefogad 10. affektieren, h. – kényeskedik, affektál 11. r, Agent, -n, -n, - ügynök, ágens 12. e, Agentur, -, -n, - ügynökség 13. agressiv – erőszakos, agresszív 14. e, Agitation, -, -n, - agitáció 15. r, Agitator, -s, -en, - agitátor, népnevelő 16. agitieren, h., - agitál 17. e, Akademie, -, -i/en, - akadémia 18. e, Akazie, -, -n, - akác 19. akkumulieren, h., - felhalmoz, akkumulál 20. r, Akt, -(e)s, -e, - 1. cselekedet, 2. felvonás, 3. akt 21. e, Akte, -, -n, - ügyirat, akta 22. e, Aktion, -, -en, - akció 23. aktiv – aktív 24. s, Aktiv, -s, -s, - (pol) aktíva 25. r, Aktivist, -en, -en, - (NDK) élmunkás 26. e, Aktivität, - , aktivitás 27. r, Akzent, -(e)s, -e, - 1. hangsúly, 2. ékezet 28. akzeptieren, h. - elfogad 29. r, Alabaster, -s, - alabástrom 30. alarmieren, h. – 1. fellármáz, 2. (fel)riaszt 31. r, Albaner, -s, -, albán (ember) 32. s, Album, -s, -s, (Alben) – album 33. e, Algebra, - , algebra 34. s, Alibi, -s, -s, - alibi 35. r, Alkohol, -s, -e, - alkohol 36. s, Almosen, -s, -, - alamizsna 37. Alois – Alajos 38. Alpen (tbsz) – Alpok, Alpesek 39. r, Altar, -s, -¨e, - oltár (Altäre) 40. e, Ambition, -, -en, - becsvágy, amibíció 41. amerikanisch – amerikai 42. e, Amnestie, -, i/en, - amnesztia 43. r, Anarchist, -en, -en, - anarhista 44. r, Anatom, -en, -en – anatómus 45. e, Anatomie – bonctan, anatómia 46. r, Anputz, -es, - cicoma 47. e, Antenne, -, -n, - antenna 48. antifaschistisch – antifasiszta 49. r, Antiquar, -s, -e, - régiségkereskedő 50. s, Antiquariat, -(e)s, -e, - antikvárium 51. e, Antiquität, -, -en, - régiség 52. r, Anzug, -(e)s, -üge, - 1. (férfi) öltöny, 2. közeledés 53. r, Apostel, -s, - apostol 54. r, Apostroph, -s, -e, - hiányjel 55. r, Apparat, -(e)s, -e,- 1. készülék, berendezés, műszer; 2. felkészültség; 3. szervezet. 56. r, April, -(s), -e, - április 57. r, Araber, -s, - arab (ember) 58. Arabi/en/ - Arábia 59. arabisch – arab 60. e, Arche, -, -n, - bárka 61. s, Archiv, -s, -e, - oktmánytár 62. r, Archivar, -s, -e, - levéltáros 63. s, Argument, -(e)s, -e, - érv 64. e, Ari/e, -, n, - ária 65. aristokratisch – arisztokrata 66. e, Arithmetik, - számtan, aritmetika 67. e, Arkade, -, -n, - árkád 68. artisch (földr) – arktikus 69. e, Armee, -, -n, - hadsereg 70. aromatisch – illatos, zamatos, aromás 71. s, Arsenal, -s, -e, fegyvertár 72. e, Art, -, -en, - 1. jelleg, 2. mód, 3. viselkedés, magatartás es ist keine Art – micsoda dolog, hogy, 4. faj(ta) 73. e, Arteri/e, - , -n – ütőért 74. r, As, -ses, -se, - (kártya) ász 75. r, Asiate, - n, -n, - ázsiai (ember) 76. r, Aspekt, -(e)s, -e, -1. szemszög, 2. (tb) kilátások, előjelek 77. asphaltieren, h. - aszfaltoz 78. r, Assistent, -en, -en, - 1. munkatárs, 2. tanársegéd, asszisztens 79. assozieren, h. – társít, párosít, asszociál 80. r, Astronom, -s, -en, - csillagász, asztronómus 81. r, Athlet, - en, en, - atléta 82. e, Athletic, - atlétika 83. e, Athmosphäre, - , -n – légkör, atmoszféra 84. r. Atlantik, -s, - Atlanti-óceán 85. au – jaj! 86. e, Audi/enz, -, -en, - kihallgatás, audiencia 87. August – Ágost(on) 88. r, August – Augusztus 89. e, Ausdauer – kitartás 90. r, Ausdruck, -(e)s, -ücke, - kifejezés 91. auspacken, h. – kicsomagol 92. ausputzen, h. – 1. kitisztít, 2. felcicomáz, 3. lehord, leszid 93. r, Ausschnitt, -(e)s, -e, - 1. kivágás, 2. metszet, szelet, rész 94. e, Autobiographie, -, -n, - önéletrajz 95. r, Automat, -en, -en, - automata 96. s, Automobil, -s, -e, - autómobil 97. azurn – azúrkék 98. r, Äquator, -s - egyenlítő 99. e, Ära, -, Ärend, - korszak, éra 100. e, Ästhetik, - esztétika
***
- B (66) -
1. r, Backfisch, -es, -e – csitri 2. e, Balance, -, -n, 1. egyensúly, 2. (ker) mérleg 3. r, Balkon, -s, -e, - erkély 4. r, Ball, -(e)s, Bälle, - 1. labda, 2. bál 5. r, Ballen, -s, -köteg, csomag 6. r, Ballettänzer, -e, - balett-táncos 7. banal – banális 8. e, Bande, -, -n – banda 9. r, Bandit, -en, -en – bandita 10. r, Bank, -, en – bank 11. r, Bankier, -s, -s, - bankár 12. e, Bar, -, -s, - bár, mulató 13. e, Baracke, -, -n, - barakk 14. barbarisch – barbár 15. r, Barbier, -s, -e, - borbély 16. e, Barke, -, -n – Bárka 17. r, Baron, -s, -e, - báró 18. e, Basis, -, Basen, - alap, bázis 19. r, Baß, Basses, Bässe, - basszus 20. e, Bastie, -, -en, - bástya 21. s, Benzin, -s, -e – benzin 22. e, Besti/e, -, -n, - vadállat, bestia 23. bestimmt – (meg)határozott, bizonyos, biztos 24. e, Bible, -, -n, - Biblia 25. e, Bibliothek, -, -en, - könytár 26. r, Bibliotheker, - s, -e, - könyvtáros 27. s, Billard, -s, -e, - billiárd 28. s, Billet, -(e)s, -e, - (menet)jegy 29. blamieren – h. 1. szégyenben hoz, blamál; 2. sich blamieren – felsül 30. blank – 1. fényes, tiszta; 2. sima; 3. csupasz 31. s, Blatt, -(e)s, -är, - 1. (növ) levél; 2. lap; 3. cédula; er nimmt sich kein Blatt vor den Mund – nem kertel 32. e, Blende, -, n – 1. (szem)ellenző, 2. (fényképészet) fényrekesz; 3. vakajtó, vakablak 33. blenden – h. – 1. (meg)vakít; 2. (el)kápráztat 34. r, Blitz, - es, -e, - villám 35. blitzen, h. – 1. villámlik; 2. (fel)villan 36. r, Block, - (e)s, -öcke, - tönk 37. r, Block, -(e)s, -s, - tömb 38. e, Blockade, -, -n, - blokád 39. blockieren, h. – 1. zár alá vesz, körülzár; 2. reteszel 40. blöd – hülye, bamba 41. e, Bluse, -, -n, 1. zubbony, 2. blúz 42. bombardieren, h. – bombáz 43. e, Bombe, -, - bomba 44. bomben, h. – bombáz 45. r, Bomber, -s, - bombázó 46. e, Borste, -, -n, - sörte 47. e, Botanik, - botanika 48. r, Botaniker, -s, - botanikus 49. boxen, h. – öklöz, bokszol 50. r, Boxer, -s, - ökölvívó, bokszoló 51. r, Böhme, -n, -n, - cseh 52. e, Börse, -, -n, - 1. pénztárca, erszény, 2. tőzsde 53. r, Brief, -(e)s, -e, - levél 54. e, Bronze – bronz 55. e, Brosche, -, -n, - bross, melltű 56. e, Broschüre, -, -n, - brosúra, röpirat 57. brummen, h. – morog, dörmög 58. brutal – brutális 59. e, Bude, -, -n, - bódé 60. s, Budget, -s, -s, - költségvetés 61. r, Bug, -(e)s, -üge, - 1. görbület, hajtás, 2. (állat) szügy, 3. (hajó) orr, 4. nadrágvasalás 62. e, Bulle, -, -n, - bulla 63. r, Bus, -ses, -se, - (autó)busz 64. s, Büfett, -(e)s, -e, - büfé 65. r, Bürger, -s, - polgár 66. r, Bürgermeister, -s, - polgármester
***
- C (39) -
1. s, Café, -s, -s, - kávéház 2. r, Cellist, -en, -en, - csellista 3. s, Cello, -s, -s, - gordonka, cselló 4. s, Cellophan, -s, - celofán 5. s, Chamäleon, -s, -s, - kaméleon 6. r, Campignon, -s, -s, - csiperkegomba, sampinyon 7. s, Chaos – káosz 8. r, Charakter, -s, -e, - 1. jellem, 2. jelleg 9. e, Charakteristik, -, -en, - jellemzés, karakterisztika 10. chauffieren, h. – (autót) vezet 11. r, Chauffeur, -s, -e, - sofőr 12. r, Chauvinismus, - sovinizmus 13. r, Chef, -s, -e, - főnök 14. e, Chemie, - kémia 15. r, Chemiker, -s, - kémikus 16. chemisch – vegy(észet)i, kémiai 17. s, Chinin, -s – kinin 18. r, Chirurg, -en, -n, - sebész 19. e, Chirurgie, - sebészet 20. s, Chlor, -s – klór 21. chloren, h. – klóroz 22. s, Chloroform, -s, kloroform 23. e, Cholera – kolera 24. r/s, Chor1, -s, -e, - kórus (templomban) 25. r, Chor2 , -s, -öre, - kórus, kar 26. r, Chorist, -en, -en, - karénekes, kórista 27. s, Chor, -s, - króm 28. e, Chronik, -, -en, krónika 29. chronisch – idült, krónikus 30. chronologisch – időrendi, kronologikus 31. e, Clique, -, -n, - klikk 32. Co. (Compaigne) (röv) (a) tsa (társa); (b) társaság, vállalat 33. s, Coupé, -s, -s, - kupé 34. s, Couplet, -s, -s, - kabarédal, kuplé 35. r, Coupon, -s, -s, - szelvény, kupon 36. e, Courage, - merészség 37. r, Cousin, -s, -s, unokafivér 38. e, Cousine, -, -n, unokanővér 39. e, Creme, -, -s, krém
***
- D (80) -
1. e, Dame, -, -n, - hölgy, dáma 2. datieren, h. – 1. keltez, 2. származik, datálódik 3. e, Dattel, -, -n, - datolya 4. s, Datum, -s, Daten - dátum; welches Datum haben wir? – hányadika van? 5. e, Dauer, - 1. tartam, auf die Dauer – hosszabb időre, 2. tartósság 6. defekt – hiányos, sérült 7. defensiv – védelmi, defenzív 8. definieren, h., meghatároz, definiál 9. s, Defizit, -s, -e, - hiány, deficit 10. deformieren, h. – eltorzít 11. degradieren, h. – lefokoz 12. r, Dekan, -s, -e, - dékán 13. deklamieren, h. – szaval, deklamál 14. e, Deklination, -, -en, - névszóragozás, deklináció 15. deklinieren, h. , - (nyelvtani) ragoz, deklinál 16. e, Delegation, -, -en, - delegáció, küldöttség 17. delikat – gyönge, finom, kényes 18. demaskieren, h. - leleplez 19. demobilisieren, h. – (kat) leszerel 20. r, Demokrat, -en, -en, - demokrata 21. demokratisch – demokratikus, demokrata 22. demonstrieren, h. – 1. kimutat, bebizonyít, 2. tüntet 23. denaturieren, h. - denaturál 24. denunzieren, h. - denunciál 25. deponieren, h. – letétbe helyez, deponál 26. deportieren, h. - deportál 27. r, Despot, -en, -en, - zsarnok, despota 28. s, Dessert, -s, -s, - csemege, desszert 29. destillieren, h. – lepárol, desztillál 30. s, Dezimalsystem, -s, - tizedes rendszer 31. r, Dialekt, -(e)s, -e, - dialektikus 32. dialektisch – 1. nyelvjárási, 2. dialektikus 33. e, Differenz, -, -en, - 1. különbség, 2. különbözet, 3. (tb) nézetletérés 34. s, Diktat, -(e)s, -e, - 1. tollbamondás, 2. diktátum 35. e, Diktatur, -, -en, - diktatúra 36. diktieren, h. - diktál 37. e, Dimension, -, -en, - méret, dimenzió 38. s, Diplom, -s, -e, - okirat, oklevál, 2. diploma 39. r, Diplomat, -en, -en, - diplomata 40. e, Diplomatie, -, -i/en, - diplomácia 41. diplomatisch – 1. diplomáciai, 2. diplomatikus 42. direkt – egyenes, közvetlen, direkt 43. e, Direktion, -, -en, - 1. (út)írány, 2. igazgatóság 44. e, Direktive, -, -n, - utasítás, direktiva 45. r, Direktor, -s, -en, - igazgató 46. r, Dirigent, -en, en, - karmester 47. dirigieren – igazgat, dirigál, vezényel 48. r,Diskus, -, -se, - diszkosz 49. e,Diskussion, -, -en, - vita 50. dissertieren, h. - értekezik 51. e,Disziplin, -, -en, – fegyelem, tudományág, szak 52. disziplinarisch - fegyelmi 53. disciplieren, h. - fegyelmez 54. divers - különféle 55. r,Doktor, -s, -en - doktor 56. dominieren, h. - dominál 57. s,Doppel, -s, -, – 1. másodlat; 2. (sp) kettős, páros 58. doppeln, h. – 1. megkettőz; 2. megtalpal 59. r,Doppelpunkt, -(e)s, -e, - kettőspont 60. doppelt – kétszeres, kettős 61. s,Doppelte, -n, – vminek kétszerese v. duplája; ums Doppelte grösser – kétszer akkora 62. e,Dose, -, -n, – szelence, doboz; adag, dózis 63. dosieren, h. - adagol 64. r,Dossier, -s, -s, – irattartó, dosszié 65. r,Dozent, -s, -en, - docens 66. s,Dragee, -s, -s, - drazsé 67. r,Dramatiker, -s, -, - drámaíró 68. dramatisch – drámai 69. drastisch - drasztikus 70. r,Drill, -(e)s, - sulykolás 71. e,Droge, -, -n, - gyógyárú 72. r,Drogist, -en, -en – illatszerész, gyógyárúkereskedő 73. s,Dromedar, -s, -e, – egypúpú teve 74. dudeln, h. - dúdolgat 75. r,Dunst, -es, -ü/-te – 1. pára, kigőzölgés; 2. párolás, dunszt 76. dunsten, h. – párolog, gőzölög 77. s,Duplikat, -(e)s, -e - másodpéldány 78. e,Dusche, -, -n, - zuhany 79. s,Dutzend, -s, -e, - tucat 80. e,Dynamik, -, - dinamika
***
- E (39) -
1. s,Echo, -s, -s, - visszhang 2. echt – igaz(i), valódi 3. r,Effekt, -(e)s, -e – hatás, effektus 4. egal – 1. egyenlő, egyforma; 2. mindegy, közömbös 5. egoitisch – önző, egoista 6. r,Elefant, -en, -en, - elefánt 7. elegant – választékos, elegáns 8. elektrisch – villanyos, villamos, elektromos 9. e,Elektrische, -n, -n, - villamos 10. elektrisieren, h. 1. (meg)villanyoz; 2. (átv) felvillanyoz 11. e,Elektrizität, -, -en, - villamoság, elektromosság 12. s,Element, -(e)s, -e, - elem 13. elementar - elemi 14. e,Ellipse, -, -n, ellipszis 15. emigrieren, i., - emigrál 16. e,Energie, -, -n, energia 17. energisch – erélyes, energikus 18. r,Engel, -s, -, angyal 19. e,Enquete, -, -n, ankét 20. episch – epikai, epikus 21. e,Episode, -, -n, epizód 22. r,Erker, -s, - erkély 23. erwarten, h. 1. (meg)vár; 2. elvár 24. s,Erz, -es, -e, érc 25. essen, h. eszik, étkezik 26. s,Essen, -s, 1. evés; 2. étel 27. e,Ethik, - etika 28. etnisch – etnikai, népi 29. evakulieren, h., - kiütrít 30. evangelisch - evangélikus 31. e,Existenz, -, -en, 1. lét(ezés); 2. létfenntartás 32. existieren, h., - létezik, fennáll, egzisztál 33. exotisch - egzotikus 34. r,Extrakt, -(e)s, -e, - kivonat 35. extraordinär - rendkívüli 36. extrem – 1. szélső; 2. túlzó 37. s,Extrem, -s, -e, - véglet, szélsőség, túlzás 38. e,Extremität, -, -en, 1. véglet, szélsőség; 2. végtag 39. r,Exzess, Exzesses, Exzesse – kicsapongás, szertelenség, excesszus
***
- F (68) -
1. e,Fabrik, -, -en, - gyár 2. r,Fabrikant, -en, -en, - gyáros 3. s,Fabrikat, -(e)s, -e, - gyártmány 4. e,Fabrikation, -, gyártás 5. fabrizieren, h. - gyárt 6. fabulieren, h. - mesél 7. e,Fackel, -, -n - fáklya 8. faktisch - tényleges 9. e,Fakultät, -, -en, - 1. (egyetem) kar, fakultáns; 2. képesség 10. falsch – 1. hamis; 2. hibás, téves 11. familiär – 1. családias, bizalmas; 2. bizalmaskodó 12. r,Fanatiker, -s, -, - vakbuzgó, fanatikus (ember) 13. fanatisch – vakbuzgó, fanatikus 14. e,Fanfare, -, -en, - harsona 15. r,Fasan, -(e)s, -e(n) - fácán 16. fatal – végzetes, fatális 17. e,Fata Morgana, -, -nen, - délibáb 18. fälschen, h. – (meg)hamisít 19. fälschlich – hamis, téves 20. e,Feige, -, -n, - füge 21. fein – 1. vékony, apró, finom; 2. pontos, éles; 3. kitűnő, kiváló; 4. tiszta; feines Gold – színarany; 5. választékos, tapintatos, jómodorú, (ki)művelt, előkelő 22. fesch – csinos, takaros 23. fest – 1. szilárd, erős, kemény; 2. tartós, állandó 24. s, Fest, -es, -e, 1. ünnep(nap); 2. ünnepély, ünnepség 25. e,Figur, -, -en 1. alak; 2. termet, megjelenés; 3. ábra; 4. báb; 5. figura 26. figurieren, h. – 1. ábrázol; 2. (szính) alakít; 3. szerepel 27. figürlich – 1. képes, szemléletes; 2. képletes, jelképes 28. r,Film, -(e)s, -e, - film 29. filmen, h. – 1. filmez; 2. megfilmesít 30. r/s,Filter, -s, -, - szűrő 31. filtern, h. - megszűr 32. r,Filz, -es, -e, - nemez, filc 33. filzig – 1. nemezszerű; 2. fukar 34. e,Finanz, -, -en, - pénzügy(ek) 35. finanziell – pénzügyi, anyagi 36. finanzieren, h. – pénzel, finanszíroz 37. e,Firma, -, Firmen - cég 38. fix – 1. állandó, szilárd, rögzített; 2. gyors, ügyes; 3. fix und fertig (szólás) teljesen kész 39. fixieren, h. – 1. megállapít, meghatároz; rögzít; 2. (fénykép) fixál; 3. fixiroz 40. e,Flasche, -, -n, 1. palack, üveg; 2. (műsz.) csiga 41. e,Flinte, -, -n, - puska, flinta; die Flinte ins Korn werfen (szólás) elcsügged 42. r,Flirt, -s, -s, - flört 43. flittern, h. – 1. csillog, ragyog, villog; 2. csillogtat 44. flott – 1. ügyes, gyors, flott, szabad(on úszó v. lebegő); 2. szabad, vidám, jókedvű 45. e,Flotte, -, -n, - hajóhad, flotta 46. e,Form, -, -en, - 1. alak, forma; 2. illem; der Form wegen – a forma v. az illendőség kedvéért; 3. küllem 47. formalitisch – foralista 48. e,Formalität, -, -en, - formaság, formalitás 49. s,Format, -(e)s, -e, - formátum, alak 50. e,Formel, -, -n, - 1. minta, formula; 2. képlet 51. formen, h. – 1. alakít, képez, formáz; 2. sich formen - alakul, képződik, formálódik 52. formieren, h. – 1. felállít, felfejlődtet; 2. alakít, képez; 3. sich formieren - felsorakozik 53. formulieren, h. – megfogalmaz, (meg)formuláz 54. r,Fotoaparat, -(e)s, -e, - fényképezőgép 55. förmlich – 1. formaszerű; 2. valóságos 56. frisch – 1. hűvös, friss; 2. új, (fel)újúlt; üde, élénk 57. e,Frische, - 1. hűvösség, frissesség; 2. üdeség; 3. fürgeség 58. frischen, h. – (fel)frissít, (fel)üdít 59. r,Friseur, -s, -e, - fodrász 60. frisieren, h. – (meg)fésül 61. e,Frisur, -, -en, hajviselet, frizura 62. e,Front, -, -en, 1. (épít) homlokzat; 2. (kat) tűzvonal, arcvonal, front 63. fundieren, h., - 1. alapít; 2. alátámaszt, megalapoz 64. r,Funktionär, -s, -e, funkcionárius 65. funktionieren, h. - működik 66. r,Fussball, -(e)s, -ä-e, - 1. labdarúgás; 2. futballabda 67. r,Führer, -s, -, - 1. vezető; 2. vezér; 3. (könyv) kalauz, ismertető 68. e,Fülle, -, 1. bőség, gazdagság; 2. teltség
***
- G (41) -
1. e,Gage, -, -n, - gázsi, fizetés 2. e,Galeere, -, -n, - gálya 3. e,Galerie, -, i/en, - 1. folyosó, tornác, oszlopcsarnok; 2. (színház) karzat; 3. képtár 4. galoppieren, h., (i.) – vágtázik, vágtat, galoppozik 5. e,Galosche, -, -n, - sárcipő, kalocsni 6. e,Gamasche, -, -n, - 1. lábszárvédő, kamásli; 2. bokavédő 7. r,Gang, -(e)s, äe, 1. járás, menés; 2. folyamat, ((le)folyás; 3. séta; 4. forduló, menet; 5. folyosó; 6. (étkezés) fogás; 7. (műsz) (csavar)menet; 8. (bány) (tel)ér; 9. (gépkocsi) sebesség(fokozat) 8. e,Garage, -, -n, - garázs 9. e,Garantie, -, -i/en, - kezesség, biztosíték, jótállás, garancia 10. e,Garnitur, -, -en, - 1. felszerelés; 2. készlet, garnitúra 11. s,Gas, -es, -e, - gáz 12. r,Gaukler, -s, -, - 1. mutatványos; 2. bűvész, kókler 13. e,Gaze, -, -n, - géz 14. s,Gebein, -(e)s, -e, - 1. csont(váz); 2. (tb) tetemek, (földi-)maradványok 15. e,Gelatine, -, zselatin 16. r,General, -s, -äe, tábornok 17. e,Generalprobe, -, -n, főpróba 18. e,Generation, -, -e, 1. emberöltő; 2. nemzedék 19. s,Genie, -s, -s, lángész, zseni 20. e,Geographie, -, földrajz 21. r,Geolog, -en, -en, geológus 22. e,Geometrie, -, -n mértan, geometria 23. gigantisch – óriási, gigászi 24. e,Giraffe, -, -n, zsiráf 25. r,Glantz, -es, -e fény, ragyogás, tündöklés 26. glänzen h. 1. fénylik, ragyog, csillog; 2. (átv) kitűnik 27. r,Globus, -ses, Globen földgömb 28. r, Golf, (1) –(e)s, -e, tengeröböl 29. s, Golf, (2) –s, golf(játék) 30. r,Graf, -en, -en, gróf 31. e,Grammatik, -, -en, nyelvtan 32. e,Granate, -, -n, (kat) gránát 33. granulieren h. szemcséz, granulál 34. gravieren h. vés 35. r,Grund, -(e), -üe, 1. talaj, föld; 2. TELEK; 3. fenék, alap; 4. vminek a mélye; 5. (műv) alap(ozás); 6. (átv) alap; auf Grund dessen, dass annak alaján, hogy; im Grunde genomen alapjában (véve); 7. ok 36. r,Gucker, -s, -, látcső 37. r,Gummi, -s, -(s), gumi 38. gurgeln h. öblöget, gargarizál 39. r,Gurt, -(e)s, -e, 1. heveder; 2. öv 40. r,Gürtel, -s, -, öv, derékszíj 41. gürten h. (fel)övez
***
- H (32) -
1. s, Haar, -(e)s, -e, - haj(szál), szőr(szál), hajzat, szőr(ö)zet 2. e, Harfe, -, -n, hárfa 3. r, Harfenist, -en, -en, hárfás 4. s, Haus, -es, -¨er, 1. ház 5. hausieren h - házal 6. r, Hausmeister, -s, -, házmester 7. e, Herde, -, -n, nyáj, csorda 8. herzig – helyes, kedves, bájos 9. r, Herzog, -(e)s, -e, (-öge), - herceg 10. e, Historie, -, -n, történelem 11. r, Historiker, -s, -, történész 12. historisch történeti, történelmi 13. e, Horde, -, -n, horda 14. r, Horizont, -(e)s, -e, lát(ó)határ 15. horizontal - vízszintes 16. e, Hortensie, -, -n, hortenzia 17. s, Hotel, -s, -s, szálloda 18. huldigen h. hódól 19. human – emberséges, humánus 20. e, Humanität, -, emberiesség, humanitás 21. humoristisch - humoros 22. r, Husar, -en, -en, huszár 23. e, Hyazinthe, -, -n, jáccint 24. e, Hyäne, -, -n, hiéna 25. r, Hydroplan, -(e)s, -e, vízirepülőgép 26. e, Hygiene, - egészségügy, higiéné 27. hygienisch – egészséges, higiénikus 28. e, Hymne, -, -n, himnusz 29. e, Hypnose, -, -n, hipnózis 30. hypnotisieren h. (meg)hipnotizál 31. e, Hypotese, -, -n, feltevés, hipotézis 32. hysterisch – hisztériás, hisztérikus
***
- I (79) -
1. ideal – 1. eszményi, ideális; 2. eszmei 2. s, Ideal, -s, -e, eszmány(kép) 3. idealisieren h. idealizál 4. idealitisch - idealista 5. e, Idee, -, -n, 1, eszme, elv; 2. fogalom; 3. ötlet 6. e, Ideenassoziation, -, -en, képzettársítás 7. identifizieren h. azonosít 8. identisch - azonos 9. e, Identität, -, -en, azonosság 10. e, Ideologie, -, -i/en, ideológia 11. s, Idiom, -s, -e, nyelvjárás 12. r, Idiot, -en, -en, idióta 13. s, Idyll, -s, -e, idill 14. illegal – 1. illegális; 2.(pol) földalatti, illegális 15. e, Illusion, -, -en, ábránd, illúzió 16. illusorisch – csalóka, illuzórikus 17. e, Illustration, -, -en, illusztráció 18. illustriert – képes, illusztrált 19. e, Imitation, -, -en, utánzás, utánzat 20. imitieren h. utánoz 21. immigrieren i. bevándorol 22. immoralisch - erkölcstelen 23. r, Imperialist, -en, -en, imperialista 24. imperialistisch - imperialista 25. imponieren h. imponál 26. importieren h. behoz, importál 27. e, Impression, -, -en, benyomás 28. improvisieren h. imponál 29. r, Impuls, -es, -e, ösztönzés, impulzus 30. indirekt - közvetett 31. indiskret - indiszkrét 32. e, Individualität, -, -en egyéniség 33. individuell - egyéni 34. s, Individuum, -s, -duen egyén, egyed 35. industrialisieren h. iparosít 36. e, Infektion, -, -en, fertőzés 37. e, Inflation, -, -en, infláció 38. e, Information, -, -en, tudósítás, tájékoztatás, információ 39. informieren h. értesít, felvilágosít, tájékoztat 40. inhuman - embertelen 41. e, Injektion, -, -en, injekció 42. inklusive – beleértve, bezáróan 43. inkognito - rangrejtve 44. e, Inkonsequenz, -, -en, következetlenség 45. e, Inspektion, -, -en, 1. felügyelet; 2. szemle 46. r, Inspektor, -s, -en, felügyelő 47. inspizieren h. megszemlél 48. installieren h. 1. berendez; 2. (hivatalba) beiktat 49. e, Instruktion, -, -en, utasítás 50. instruktiv tanulságos 51. s, Instrument, -(e)s, -e, 1. szerszám, műszer; 2. hangszer 52. insultieren h. inzultál 53. e, Integrität, -, épség, integritás 54. r, Intellekt, -(e)s, -e, értelem 55. intellektuell – értelmi, intellektuális 56. r, Intellektuelle, -n, -n, értelmiségi 57. intelligent – értelmes, intelligens 58. e, Intelligenz, -, -en, 1. értelmiség; 2. értelmesség 59. e, Intensität, -, en, intenzitás 60. international – nemzetközi, internacionális 61. internieren h. internál 62. interpellieren h. interpellál 63. intervenieren h. interveniál 64. e, Intervention, -, -en intervenció 65. s, Interview, -(e)s, -s, interjú 66. intim – meghitt, bizalmas, intim 67. intolerant – türelmetlen 68. intrigant – cselszövő, intrikus 69. e, Intrige, -, -n, intrika 70. intrigieren h. fondorkodik, intrikál 71. e, Invasion, -, -en invázió 72. investieren h. beruház, invesztál 73. e, Invitation, -, en, meghívás 74. invitieren h. meghív 75. e, Inzidenz, -, en, beesés 76. e, Ironie, -, -i/en, irónia 77. ironisch - irónikus 78. irregulär - szabálytalan 79. isolieren h. (el)szigetel, izolál
***
- J (10) -
1. ja – igen, sőt, okvetlenül 2. e, Jacke, -, -n, (zakó)kabát, zeke 3. s, Jackett, -(e)s, -e, (kis)kabát 4. e, Jalousie, -, -i/en, zsalu 5. r, Jam, -s, -s, gyümölcsíz, dzsem 6. r, Journalist – hírlapíró, újságíró 7. r, Jude, -n, -n, zsidó 8. e, Jury, -, -s, zsüri 9. just, 1. éppen; 2. JUST! – CSAK AZÉRT IS! 10. jüdisch - zsidó
***
- K (169) -
1. s, Kabarett, -(e)s, -e, kabaré 2. s, Kabinet, -(e)s, -e, 1. benyíló; 2. szertár; 3. kormány 3. r, Kader, -s, -, káder 4. s, Kaffee, -s, -(s), kávé 5. r, Kaffee, -s, -s, kávéház 6. r, Kafesatz, -es kávéalj 7. r, Kalender, -s, -, naptár 8. kalkulieren h. kalkulál 9. e, Kaligraphie, -, szépírás 10. e, Kalorie, -, i/en, kalória 11. e, Kaloshe, -, -n, sárcipő 12. e, Kamera, -, -s, fényképezőgép 13. r, Kamin, -s, -e, 1. kémény; 2. kandalló 14. e, Kammer, -, -n, kam(a)ra 15. r, Kanal, -s, ä-e, csatorna 16. kanalisieren h. csatornáz 17. r, Kandidat, -en, -en, 1. (tag)jelölt; 2. kandidátus 18. kandidieren h. 1. jelöl; 2. pályázik, kandidál 19. kandieren h. kandíroz 20. e, Kanne, -, -n, kanna 21. r, Kanzler, -s, -, kancellár 22. r, Kapaun, -s, -e, kappan 23. e, Kapazität, -, -en, kapacitás 24. e, Kapelle, -, -n, 1. kápolna; 2. zenekar 25. kapieren h. kapiskál 26. kapital – jelentős, kapitális 27. s, Kapital, -s, -e, tőke 28. r, Kapitalist, -en, -en, tőkés, kapitalista 29. kapitalistisch – tőkés, kapitalista 30. r, Kapitän, -s, -e, kapitány 31. kapitulieren h kapitulál 32. e, Kapsel, -, -n, tok, hüvely 33. e, Kapuze, -, -n, csuklya 34. r, Karabiner, -s, -, 1. karabély; 2. karabiner 35. karätig - karátos 36. kardinal – fontos, fő-, alap-, sark- 37. e, Karte, -, -n, 1. lap; 2. kártya; 3. jegy; 4. térkép; 5 étlap 38. e, Kartei, -, -en, kartoték 39. r, Kartograph, -en, -en, térképész 40. r, Karton, -s, -s, 1. karton; 2. doboz 41. e, Kaserne, -, -n, laktanya 42. e, Kasse, -, -n, pénztár 43. e, Kassette, -, -n, kazetta 44. r, Kassier, -s, -e, pénztáros 45. e, Kaste, -, -n, kaszt 46. s, Kastell, -s, -e, kastély 47. katastral - kataszteri 48. katastrophal - katasztrofális 49. e, Katastrophe, -, -n, katasztrófa 50. kategorisch - kategorikus 51. r, Kater, -s, -, 1. kandúr; 2. macskajaj 52. r, Katheder, -s, -, katedra 53. e, Kathedrale, -, -n, székesegyház 54. katholisch - katolikus 55. r, Kavalier, -s, -e, gavallér 56. e, Kaverne, -, -n, üreg 57. r, Käufer, -s, -, vevő, vásárló 58. keck – 1. hetyke; 2. szemtelen 59. r, Kelch, -(e)s, -e, kehely 60. keramisch - kerámiai 61. s, Kilo, -s, -(s) kiló 62. s v. r, Kipfel, -s, -, kifli 63. r, Kitt, -(e)s, -e, gitt 64. klappen h. 1. egyezik; 2. sikerül 65. e, Klapper, -, -n, kereplő 66. r, Klassiker, -s, -, klasszikus 67. klassisch - klasszikus 68. s, Klavier, -s, -e, zongora 69. r, Klient, -en, -en, ügyfél, kliens 70. s, Klima, -s, -s, éghajlat, klíma 71. klimatisch – éghajlati, klimatikus 72. klimpern h. 1 kalimpál; 2. csörömpöl 73. e, Klingel, -, -n, csengő 74. klingeln h. csenget 75. klingen h. (i) 1. cseng; 2. hangzik 76. e, Klinik, -, -en, klinika 77. e, Klinke, -, -n, kilincs 78. s, Kloster, -s, -ö-, kolostor 79. r, Koffer, -s, -, koffer 80. r, Kohlrabi, -(s), -(s), karalábé 81. e, Kolik, -, -en, bélgörcs 82. s, Kolleg, -s, -i/en, kollégium 83. r, Kollege, -n, -n, kartárs, kolléga 84. kollegial – kartársi, kollegiális 85. s, Kollektiv, -s, -, kollektíva 86. kolonial - gyarmati 87. e, Kolonie, -, -i/en, 1. gyarmat; 2. település 88. e, Kolonisation, -, gyarmatosítás 89. kolonisieren h. gyarmatosít 90. r, Kolonist, -en, -en, gyarmatos 91. kolorieren h. színez 92. r, Koloss, kolosses, Kolosse - kolosszus 93. kolossal - óriási 94. e, Komik, -, komikum 95. komisch – furcsa, komikus 96. s, Kommando, -s, -s, (kat) 1. parancs; 2. parancsnokság; 3 különítmény 97. kommentieren h. kommentál 98. kommunal - községi 99. r, Kommunismus, - kommunizmus 100. r, Kommunist, -en, -en, kommunista 101. kommunitisch - kommunista 102. r, Komödiant, -en, -en, komédiás 103. e, Komödi/e, -, -n, 1. vígjáték; 2. (átv) komédia 104. e, Kompanie, -, -n, 1. (ker) társaság; 2. (kat) század 105. komplizieren h. komplikál 106. komponieren h. komponál 107. r, Komponist, -en, -en, zeneszerző 108. e, Kondition, -, -en, 1. feltétel; 2. kondíció 109. e, Konferenz, -, -en, konferencia 110. e, Konjugation, -, -en, (nyelvt) igeragozás 111. konjugieren h. (igét) ragoz 112. e, Konserve, -, -n, konzerv 113. r, Konsorte, -n, -n, 1. társ; 2. cinkos 114. e, Konstitution, -, -en, 1. alkat, konstitúció; 2. alkotmány 115. konstruieren h. szerkeszt, konstruál 116. e,Konstruktion, -, -en, 1. szerkesztés; 2. szerkezet, konstrukció 117. r, Konsul, -s, -n, konzul 118. konsularisch - konzul 119. s, Konsulat, -(e)s, -e, konzulátus 120. r, Kontakt, -(e)s, -e, kontaktus 121. s, Kontigent, -(e)s, -e, hozzájárulás, részesedés, kontingens 122. s, Konto, -s, Konten, számla 123. e, Kontrolle, -, -n, ellenőrzés 124. kontrollieren h. ellenőriz, kontrolál 125. konvenieren h. megfelel, konveniál 126. konzentrieren h. koncentrál 127. s, Konzept, -(e)s, -e, fogalmazvány 128. s, Konzert, -(e)s, -e, hangverseny 129. konzertieren h. hangversenyez 130. e, Konzession, -, -es, engedély, engedmény 131. r, Kopf, -(e)s, -ö-e, 1. fej; 2. fő, személy 132. e, Kopie, -, -n, másolat, kópia 133. kopieren h. másol 134. s, Kopierpapier, -s, -e, másolópapír 135. korrigieren h. korrigál 136. e, Kost, -, ellátás, koszt 137. kosten h. 1. megízlel, megkóstol; 2. kerül (vmennyibe) 138. s, Kostüm, -s, e, 1. jelmez; 2. kosztüm 139. kratzen h. 1. vakar, kapar; sich kratzen - vakaródzik 140. e, Kreatur, -, -en, teremtmény 141. e, Kredenz, -, -en, tálaló 142. r, Kreuzer, -s, -, 1. krajzár; (hajó) cirkáló 143. e, Krise, -, -n, válság, krízis 144. r, Kristall, -s, -e, kristály 145. e, Kritik, -, -en, 1. bírálat, kritika; 2. méltatás, ismertetés 146. r, Kritiker, -s, -, bíráló, kritikus 147. kritisch 1. kritikai, bíráló; 2. válságos, kritikus 148. kritsieren h. bírál, kritizál 149. e, Krone, -, -n, korona 150. r, Kuckuck, -(e)s, -e, kakukk 151. r, Kukuruz, -(e)s, -e, kukorica 152. e, Kulisse, -, -n, színfal, kulissza 153. r, Kult, -(e)s, -e, 1. kultusz; 2. vallásgyakorlat 154. kultivieren h. 1. művel; 2. kultivál 155. e, Kultur, -, -en, 1. műveltség, kultúra; 2. földművelés 156. kulturell - kulturális 157. e, Kunst, -, -ü-e, 1. művészet; 2. (mesteri) tudás, tudomány 158. e, Kuppel, -, -n, kupola 159. e, Kupplung, -, -en, (müsz) 1. kapcsolás; 2. kapcsoló 160. e, Kur, -, -en, 1. gyógykúra; 2. udvarlás, die Kur machen v. schneiden udvarol, kurizál 161. e, Kuratel, -, -en, gondnokság 162. e, Kurbel, -, -n, forgatókar, forgattyú 163. kurbeln h. forgat, kurbliz 164. r, Kurier, -s, -e, futár 165. kurieren h. gyógyít, gyógykezel 166. r, Kurs, -es, -e, 1. tanfolyam, kurzus; 2. (út)irány; 3. (pénz) árfolyam 167. e, Kurve, -, -n, 1. görbe; 2. forduló, kanyarulat 168. r, Kübel; -s, -, vödör 169. r, Kümmel, -s, kömény
***
- L (51) -
1. lackieren h. lakkoz 2. e, Lade, -, -en, 1. láda, szekrény; 2. fiók 3. s, Lager, -s, -, 1. fekvőhely; 2. (áll) vacok; 3. TÁBOR; 4. raktár, telep; 5. (bány) telep; 6. csapágy 4. r, Laie, -n, -n, 1. világi, 2. laikus 5. r, Lakai, -en, -en, lakáj 6. e, Lampe, -, -n, lámpa 7. landen(1) h. partra száll 8. landen(2) i. 1. kiköt, partra száll; 2. (rep) leszáll 9. e, Lanze, -, -n, lándzsa 10. e, Larve, -, -n, 1. álarc; 2. (áll) álca, lárva 11. s, Laub, -(e)s, -e, lomb 12. r, Lauf, -(e)s, ä-e, 1. futás, iram; 2. mozgás; 3. folyás; 4. elmúlás; 5. keringés; 6. pálya; 7. (zene) futam; 8. puskacső 13. e, Lauge, -, -n, lúg 14. e, Laute, -, -n, lant 15. r v. s, Lavendel, -s, -, levendula 16. e, Lawine, -, -n, lavina 17. r, Lärm, -(e)s, lárma 18. lärmen h. lármázik 19. leck - lyukas 20. s, Leck, -(e)s, -e, lék 21. legalisieren h. törvényesít, legalizál 22. e, Legitimation, -, -en, 1. igazolás; 2. igazolvány 23. r, Leim, (e)s, -e, enyv 24. leimig - enyves 25. r, Lein, -(e)s, -e, len 26. e, Leiter, -, -n, létra 27. e, Lektion, -n, -en, 1. lecke; 2. megleckéztetés 28. s, Lexikon, -s, Lexika, 1. szótár; 2. lexikon 29. e, Libelle, -, -n, 1. (áll) szitakötő; 2. SZINTEZŐ 30. e, Linse, -, -n, lencse 31. liquidieren h. leszámol, likvidál 32. e, Liste, -, -n, jegyzék, lista 33. e, Lizenz, -, -en, engedély, licencia 34. lizitieren h. ráígér, licitál 35. e, Logik, - logikai 36. lokal – hely(bel)i 37. e, Lokomotive, -, -n, mozdony 38. lose – 1. laza; 2. könnyelmű 39. e, Lotterie, -, -i/en, sorsjáték 40. e, Luke, -, -n, 1. nyílás; 2. padlásablak 41. r, Lump, -(e)s, -en, gézengúz, korhely 42. lumpen h. lumpol 43. r, Lumpen, -s, -, rongy 44. lumpig 1. rongyos; 2. hitvány 45. e, Lupe, -, -n, magyító(üveg) 46. r, Luxus, -, luxus 47. e, Luzerne, -, -n, lucerna 48. e, Lücke, -, -n, rés, hézag 49. e, Lyrik, -, líra(i költészet) 50. r, Lyriker, -s, -, lírikus 51. lyrisch - lírai
***
- M (142) -
1. machen h. 1. (meg)csinál, (meg)tesz, cselekszik, készít; 2. okoz, kelt, szerez, csinál 2. s, Magazin, -s, -e, 1. raktár; 2. képes folyóirat; 3. (kat) raktár 3. e, Magie, -, mágia 4. magisch – bűvös, mágikus 5. r, Magnet, -(e)s, -e, mágnes 6. magnetisch – mágneses 7. r. Mai; -(e)s, -e, május 8. r, Makel, -s, -, szeplő, szégyenfolt 9. makellos - makulátlan 10. malmen h. szétzúz 11. e, Malven, -, -n, mályva 12. e, Mandarine, -, -n, (növ) mandarin 13. s, Mandat, -(e)s, -e, 1. megbízás; 2. büntetőparancs; 3. mandátum 14. e, Mandel, -, -n, mandula 15. e, Mangel(2), -, -ë-n, mángorló 16. mangeln h. 1. mángorol; 2. hiányt szenved, szűkölködik 17. e, Manie, -, -i/en, mánia 18. e, Manier, -, -en, 1. mód, modor; 2. modor, viselkedés; 3. stílus 19. s, Manifest, -es, -e, kiáltvány, nyilatkozat 20. manifestieren h. 1. kinyilvánít; 2. tüntet; 3. sich manifestieren – megnyilvánul, manifesztálódik 21. maniküren h. manikűröz 22. s, Manko, -s, -s, (ld Mangel/1), hiány(osság) 23. r, Mann, -(e)s, -ä-er, 1. férfi, ember; 2. férj; 3. ember, fő 24. manövieren h. műveletez, manőverez 25. manuel – manuális, kézi 26. e, Mappe, -, -n, 1. térkép; 2. irattáska; 3. mappa 27. e, Margarine, -, margarin 28. e, Marionette, -, -n, báb 29. e, Mark(2), -, -, (pénz) márka 30. e, Marke, -, -n, 1. jegy, jel; 2. bélyeg; 3. (ker) márka 31. markieren h. 1. (meg)jelöl, jelez; 2. márkáz; 3. hangsúlyoz; 4. színlel, tettet 32. r, Marsch(1), -(e)s, -ä-e, 1. menet(elés); 2. (zene) induló 33. r, Marschall, -s, -ä-e, tábornagy 34. marschieren i. menetel, masíroz 35. e, Masche, -, -n, 1. (tex) szem; 2. csokor, szalag 36. e, Maschine, -, -n, gép 37. r, Maschinist, -en, -en, gépész 38. e, Maske, -, -n, álarc 39. r, Maskenball, -(e)s, -ä-e, álarcosbál 40. maskieren h. 1. (ki)maszkíroz; 2. álcáz; 3. sich maskieren – álarcot ölt 41. e, Massage, -, -n, masszázs, gyúrás 42. e, Masse, -, -n, tömeg 43. s, Material, -s, -i/en, anyag 44. materialistisch - materialista 45. e, Materi/e, -, -n, anyag, matéria 46. materi/ell 1. anyagi; 2. anyagias 47. e, Mathematik, -, mennyiségtan 48. e, Matratze, -, -n, matrac 49. e, Matrone, -, -n, matróna 50. r, Matrose, -n, -n, matróz 51. matt 1. bágyadt, lankadt; 2. fakó, tompa 52. s, Märchen, -s, -, mese 53. r, Märtyrer, -s, -, vértanú, mártír 54. r, Mäzen, -s, -e, mecénás, pártfogó 55. e, Mechanik, -, -en, 1. mechanika; 2. mechanizmus, gépészet 56. mechanisch 1. mechanikai, gépi; 2. gépies, mechanikus 57. meckern h. 1. mekeg; 2. elégedetlenkedik 58. e, Medaille, -, -n, érem, medália 59. s, Medaillon, -s, -s, nyakérem 60. e, Medizin, -, -en, 1. orvostudomány; 2. orvosság 61. r, Mediziner, -s, orvostanhallgató, medikus 62. r, Meister, -s, -, 1. mester; 2. (sp) bajnok 63. e, Melodie, -, -i/en, dallam, melódia 64. melodiös - dallamos 65. e, Menükarte, -, -n, étlap 66. r, Mergel, -s, - márga 67. e, Messe, -, -n, 1. (ker) vásár; 2. (kat) étkezde; 3. (egyh) mise 68. messen h. 1. lemér, (meg)mér 69. s, Metall, -s, -e, fém 70. e, Metallurgie, -, fémkohászat 71. s v. r Meter, -s, -, méter 72. e, Methode, -, -n, módszer 73. miauen h. nyávog 74. r, Militär(1), -s, -s, katona 75. s, Militär(2), -s, hadsereg, katonaság 76. militärisch 1. katonás; 2. katonai 77. e, Militz, -, -en, milícia 78. e, Milliarde, -, -n, milliárd 79. e, Million, -, -en, millió 80. r, Millionär, -s, -e, milliomos 81. e, Mimik, -, -en, arcjáték 82. mimisch - mimikai 83. e, Mimose. -, -n, mimóza 84. e, Miniatur, -, -en, miniatűr(festmény) 85. minimal - miniműlis 86. r, Minister, -s, -, miniszter 87. s, Ministerium, -s, Ministeri/en, minisztérium 88. e, Minute, -, -n, perc 89. r, Mischmasch, -es, -e, zagyvalék 90. e, Mischung, -, -en, 1. keverés; 2. keverék, elegy 91. r, Mitesser, -s, -, 1. evőtárs; 2. (orv) mitesszer 92. r, Mitfahrer, -s, -, 1. (úti)társ; 2. kocsikísérő 93. s, Mobiliar, -s, -e, bútorzat, ingóságok 94. e, Mobilien (tb) ingóságok 95. mobilisieren h. mozgósít 96. s, Mode, -, -n, divat 97. s, Modell, -s, -e, minta, modell 98. modellieren h. (meg)mintáz, modellez 99. modern(2) 1. modern; 2. divatos 100. modifizieren h. 1. módosít, modifikál; 2. sich modifizieren, módosul 101. r, Mohr, -en, -en, szerecsen 102. e, Mole, -, -n, móló 103. s, Molekül, -s, -e, molekula 104. molestieren h. zaklat, molesztál 105. molett – kövérkés, molett 106. r, Moment(1) –(e)s, -e, pillanat 107. s, Moment(2), -(e)s, -e, 1. mozzanat; 2. nyomaték 108. momentan - pillanatnyi 109. r, Monarch, -en, -en, uralkodó 110. e, Monarchie, -, i/en, monarchie 111. e, Montur, -, -en, mundér 112. s, Monument, -(e)s, -e, emlékmű, szobor 113. e, Moral, -, -en, 1. erkölcs; 2. tanulság 114. moralisch 1. erkölcsi; 2. erkölcsös 115. r, Most, -es, -e, must 116. s, Motiv, -s, -e, 1. indítóok, indíték; 2. motívum 117. r, Mörser, -s, -, mozsár 118. r, Mörtel, -s, -, habarcs, vakolat 119. mörteln h. vakol 120. r, Muff(1), -(e)s, -e, 1. dob; 2. muff 121. e, Muff(2), -, -en, muff, karmantyú 122. e, Mumi/e, -, -n, múmia 123. e, Munition, -, -en, lőszer 124. murmeln h. 1. mormog; 2. folyózik 125. murren h. mor(m)og 126. s, Muse/um, -s, Muse/en, múzeum 127. e, Musik, -, zene, mizsika 128. musikalisch 1. zenei; 2. zeneértő 129. r, Musiker, -s, -, zenész, muzsikus 130. musizieren h. zenél, muzsikál 131. r, Muskel, -s, -n; e, Muskel, -, -n, izom 132. muskelig - izmos 133. r, Musketier, -(e)s, -e, 1. muskétás; baka 134. s, Muss, -, szükségessség, kényszerűség 135. mustern h. 1. vizsgál(gat), szemügyre vesz; 2. (kat) soroz 136. e, Mutter(1), -, -ü-, anya 137. e, Mutter(2), -, -n, (müsz) anya 138. r, Müller, -s, -, molnár 139. e, Myrte, -, -n, mirtusz 140. mysteriös - rejtélyes 141. mysterisch - misztikus 142. e, Mythe, -, -n, mítosz
***
- N (20) -
1. r, Nacken, -s, -, nyak(szirt), tarkó 2. e, Narzisse, -, -n, nárcisz 3. naschen h. - torkoskodik 4. e, Nase, -, -n, orr 5. e, Nation, -, -en, nemzet 6. national - nemzeti 7. e, Nationalität, -, -en, 1. nemzetiség; 2. állampolgárság 8. r, Neger, -s, -, néger 9. nett – 1. kedves, szíves; 2. csinos, takaros; 3. kereken, magyarán 10. s, Netz, -es, -e, háló 11. e, Norm, -, -n 1. szabály; 2. szabvány; 3. norma 12. normal – szabályos, normál(is) 13. normen h. szabványosít 14. e, Note, -, -n 1. jegyzet; 2. jegyzék; 3. hangjegy, kotta; 4. osztályzat; 5. bankjegy 15. e, Notiz, -, -en, 1. jegyzet, feljegyzés; 2. tudomás; von etw. Notiz nehmen – tudomást vesz valamiről 16. e, Novelle, -, -n, novella 17. e, Nudel, -, -n, metélt 18. null – nulla, semmi; null und nichtig – érvénytelen, semmis; eins zu null – (sp) egy null (1:0); null Uhr – nulla óra 19. e, Null, -, -en, 1. (számjegy) nulla; 2. semmi 20. numerisch – számszerű, számbeli
***
- O-Ö (27) -
1. e, Oase, -, -n, oázis 2. s, Objekt, -(e)s, -e, tárgy 3. s, Objektiv, -s, -e, tárgylencse 4. e, Ode, -, -n, óda 5. e, Offensive, -, -n, offenzíva 6. e, Oktave, -, -n, oktáva 7. okulieren h. (növ) szemez 8. e, Olympiade, -, -n, olimpiász 9. olympisch (sp) olimpiai 10. e, Oper, -, -n, opera 11. e, Operation, -, -en, 1. művelet; 2. (kat) hadművelet; 3. (orv) műtét, operáció 12. operieren h. 1. működik, ténykedik; 2. (orv) (meg)operál 13. opponieren h. ellenkezik, ellenez, (meg)opponál 14. r, Optiker, -s, -, látszerész 15. ordinär – 1. szokásos, mindennapi; 2. közönséges, ordenáré 16. s, Organ, -s, -e, 1. szerv; 2. (sajtó)orgánum 17. e, Organisation, -, -en, 1. szervezet; 2. szervezés; 3. szervezkedés 18. organisch 1. szervi; 2. szerves 19. organisieren h. (meg)szervez 20. e, Orgel, -, -n, (zene) orgona 21. original 1. eredeti; 2. sajátos 22. r, Ozean, -s, -e, óceán 23. r, Ökonom, -en, -en, 1, gazdálkodó; 2. intéző; 3. közgazdász 24. e, Ökonomie, -, -n, 1. gazdaság; 2. gazdálkodás; 3. közgazdaságtan; 4. takarékosság; 5. gazdaságosság 25. ökonomisch 1. gazdasági; 2. takarékos; 3. gazdaságos 26. s, Öl, -(e)s, -e, olaj 27. Österreich - Ausztria
***
- P (208) -
1. paar 1. páros; 2. néhány 2. s, Paar, -(e)s, -e, pár 3. paaren h. párosít; 2. sich ~ a)párosodik, b)párosul 4. r, Pack(1), -(e)s, -e, csomag, köteg 5. packen h. 1. csomagol; 2. megragad, megfog 6. r, Packt, -(e)s, -e, egyezmány, paktum 7. packtieren h. 1. szerződik; 2. megállapodik; 3. paktál 8. r, Palast, -(e)s, -ä-e, palota 9. e, Palme, -, -n, pálma 10. panieren h (ételt) paníroz 11. r, Panzer, -s, -, 1. páncél, vért; 2. harckocsi, páncélos 12. panzern h. páncéloz, vértez 13. r, Papagie, -en, -en, papagáj 14. s, Papier, -s, e- 1. papír(os); 2. írat, papír, igazolvány; 3. értékpapír 15. e, Pappe, -, -, 1. keménypapír, papírlemez; 2. pép, ragasztó 16. r, Papst, -es, -ä-e, pápa 17. r, Paradeis, -, -er, (növ) paradicsom 18. r, Paragraph, -en, -en, szakasz, cikk, paragrafus 19. r, Pardon, -s, kegyelem, megbocsátás, bocsánat 20. paralell – párhuzamos 21. e, paralelle, -(n), -n, 1. párhuzamos; 2. párhuzam 22. e, Parfümerie, -, -i/en, illatszertár 23. e, Parität, -, -en, paritás 24. r, Park, -(e)s, -e, park 25. parken h. parkol 26. s, Parkett, -(e)s, -e, 1. parkett(a); 2. (szính) földszint 27. e, Parole, -, -n, jelszó 28. s, Parlament, -(e)s, -e, országgyűlés, parlament 29. e, Partei, -, -en, 1. párt; 2. (átv) párt; 3. (jog) fél 30. perteiisch 1. pártos; 2. részrehajló, elfogult 31. e, Partie, -, -n, 1. rész(let); 2. kirándulás, túra; 3. játszma, parti; 4. házasság, parti; (ker) (áru)-tétel; 6. (zene) szólam 32. r, Partisan, -s (-en), -en, partizán 33. e, Parzelle, -, -n, telekrész, parcela 34. parzellieren h. feldarabol, (fel)parcelláz 35. passen h. 1. (bele-, hozzá- v. rá-)illik; 2. megfelel; 3. figyel; 4. hozzáilleszt; 5 (sport) passzol 36. passend – ill(end)ő, megfelelő 37. passieren(1) h. 1. áthalad, átlép; 2. (át)tör 38. e, Passion, -, -en, 1. kedvtelés, passzió; 2. szenvedély; 3. passió, szenvedés 39. e, Paste, -, -n, paszta, kenőcs 40. e, Pastete, -, -n, pástétom 41. patetisch - szenvedélyes 42. r, Patriot, -en, -en, hazafi 43. patriotisch - hazafias 44. e Patrone, -, -n, 1. töltény; 2. (műsz) patron, minta 45. e, Patsche, -, -n, 1. sár; 2. (átv) pác, csáva 46. e, Pause, -, -n, 1. szünet; 2. átrajzolás, másolás 47. pausen h. (át)rajzol 48. r, Pëdagog, -en, -en, pedagógus 49. e, Pëdagogik, -, neveléstan, pedagógia 50. r, Pärchen, -s, -, párocska 51. s, Pech, -(e)s, -e, 1. szurok; 2. baj, pech 52. pedantisch – 1. pedáns, kínosan pontos; 2. szőrszálhasogató 53. e, Pedell, -(e)s, (-en), -e(n) pedellus 54. e, Pension, -, -en, 1. nyugdíj; 2. penzió; 3. nevelőintézet 55. perfekt – tökéletes, perfekt 56. e, Periode, -, -n, periódus 57. periodisch - periodikus 58. e, Person, -, -en, személy 59. e, Perspektive, -, -n, távlat 60. e, Perücke, -, -n, paróka 61. e, Pest, -, -en, pestis 62. e, Petersill/e, -, -n, petrezselyem 63. s, Petroleum, -s, petróleum 64. s, Petschaft, -(e)s, -e, pecsét(nyomó) 65. petzen h. árulkodik, megszól 66. s, Pflaster, -s, -, 1. tapasz; 2. kövezet 67. pflastern h. 1. (le)tapaszt; 2. (ki)kövez 68. e, Pforte, -, -n, (kis)kapu, porta 69. e, Phantasie, -, -i/en, 1. képzelet, fantázia; 2 ábránd 70. pfantasieren h. 1. ábrándozik, képzelódik; ábránd 71. pfantastisch - fantasztikus 72. e, Pfase, -, -n, fázis, szakasz 73. r, Philosoph, -en, -en, filozófus 74. e, Philosophie, -, -i/en, filozófia 75. philosophieren h. bölcselkedik, filozofál 76. e, Phiole, -, -n, fiola, üvegcse 77. s, Photo, -s, -s, fénykép 78. r, Photograph, -en, -en, fényképész 79. e, Photographie, -, -i/en, 1. fényképészet; fénykép 80. photographieren h. (le)fényképez 81. e, Phrase, -, -n, frázis 82. e, Physik, -, fizika 83. r, Physiker, -s, -, fizikus 84. physisch 1. természeti, fizikai; 2. testi, fizikai 85. r, Pianist, -en, -en, zongorista 86. picken h. 1. csipeget; 2. (meg)ragaszt; 3. ragad 87. pikant - pikáns 88. e, Pile, -, -n, pilula, pirula 89. r, Pilot, -en, -en, 1. pilóta; 2. révkalauz 90. r, Pinscher, -s, -, pincsi 91. r, Pionier, -s, -e, 1. útörő, pionír; 2. (kat) utász 92. e, Pistole, -, -n, pisztoly 93. plagiieren h. plagizál 94. plakatieren h kifüggeszt, kiplakatíroz 95. r, Planet, -en, -en, bolygó 96. e, Planke, -, -n, 1. deszka; 2. palánk 97. e, Plattform, -, -en, 1. emelvény; 2. (vasút) kocsiperon 98. r, Platz, -es, -ä-e, 1. hely; 2. tér 99. platzen(1) h. pukkan 100. platzen(2) i. szétpukkad 101. plätschern h. 1. csobog; 2. lubickol 102. e, Plombe, -, -n, plomba 103. e, Poesie, -, i/en, 1. költészet; 2. költemény 104. r, Poet, -en, -en, költő, poéta 105. r, Pol, -s, -e, 1. (földr) sark; 2. pólus 106. polieren h. 1. csiszol, fényez, políroz; 2. (átv) (ki)palléroz 107. e, Politik, -, -en, politika 108. r, Politiker, -s, -, politikus 109. politisch 1. politikai; 2. politikus, célszerű 110. politisieren h. politizál 111. pompös - pompás 112. e, Populariät, -, népszerűség 113. populär - népszerű 114. e, Pore, -, -n, pórus 115. porös – lyukacsos, porózus 116. r, Porti/er, -s, -s, kapus, portás 117. e, Portion, -, -en, adag 118. s, Porträt, -(e)s, -e, arckép 119. r, Porträtist, -en, -en, arcképfestő 120. s, Porzellan, -s, -e, porcelán 121. s, Posamnet, -(e)s, en, passzomány 122. e, Posaune, -, n, harsona, puzon 123. e, Pose, -, -n, helyzet, póz 124. posieren h. pózol 125. e, Position, -, -en, 1. helyzet, állapot; 2. állás, pozíció 126. positiv - pozitív 127. e, Positur, -, -en, testtartás 128. e, Post, -, -en, posta 129. r, Posten, -s, -, 1. állás; 2. (kat) őr(ség); 3. őrhely; 4. (ker) tétel 130. postieren h. odaállít 131. potenzieren h. hatványoz 132. e, Praktik, -, -en, 1. gyakorlat; 2. (tb) fogás, fortély 133. praktisch – gyakorlati, praktikus 134. r, Pranger, -s, -, pellengér 135. e, Pratze, -, -n, mancs 136. prächtig – pompás, remek 137. s, Prädikat, -(e)s, -e, állítmány 138. e, Prämi/e, -, -n, prémium 139. prämieren h. díjaz, premizál 140. e, Präposition, -, -en, (nyelvt) elöljáró, viszonyszó 141. präsentieren h. 1. felajánl, prezentál; 2. előterjeszt 142. predigen h. prédikál 143. e, Predigt, -, -en, prédikáció 144. e, Premi/ere, -, -n, bemutató 145. e, Presse, -, -n, 1. sajtó; 2. prés; 3. baj, szorultság 146. pressen h. sajtol, présel 147. s, Prinzip, -s, -e, elv 148. privat – privát, magán, személyes 149. s, Privileg, -(e)s, -i/en, kiváltság 150. e, Probe, -, -n, próba 151. proben h. próbál 152. probieren h. (meg)próbál 153. s, Problem, -s, -e, probléma 154. problematisch – bizonytalan, problematikus 155. s, Produkt, -(e)s, -e, 1. termék, gyártmány; 2. (menny) szorzat 156. s, Produktion, -, -en, 1. termelés, gyártás; 2. produkció, mutatvány 157. e, Produktivität, -, termelékenység 158. r, Produzent, -en, -en, termelő 159. produzieren h. 1. létrehoz, előállít; 2. bemutat, produkál 160. e, Profession, -, -en, hivatás 161. professionell - hivatásos 162. r, Professor, -s, -en, (egyetemi) tanár, professzor 163. r, Profit, -(e)s, -e, profit, haszon 164. profitieren h. profitál 165. s, Programm, -s, -e, 1. műsor, program; 2. munkaterv 166. programmatisch - programszerű 167. e, Progression, -, -en, 1. haladás; 2. (menny) haladvány 168. s, Projekt, -(e)s, -e, terv(ezet) 169. projektieren h. tervez, terve vesz 170. prolongieren h. prolongál 171. e, Promenade, -, -n, 1. séta; 2. sétány 172. r, Propagandist, -en, -en, propagandista 173. propagieren h. 1. hirdet, propagál; 2. terjeszt 174. r, Prophet, -en, -en, próféta 175. prophezei/en h. (meg)jósol 176. prosaisch - prózai 177. pros(i)t!; Egészségére! Egészségedre! 178. r, Prospekt, -(e)s, -e, 1. kiállítás; 2. ismertető, prospektus 179. protegieren h. pártfogol 180. r, Protest, -es, -e, óvás, tiltakozás 181. protestieren h. tiltakozik, protestál 182. s, Protokoll, -s, -e, jegyzőkönyv 183. protokollieren h. jegyzőkönyvez 184. e, Provinz, -, -en, 1. vidék; 2. tartomány 185. provinzial 1. vidéki; 2. tartományi 186. e, Provision, -, -en, járulék, provízio 187. provisorisch – ideiglenes, provizórikus 188. provozieren h. provokál 189. e, Prozedur, -, -en, eljárás, procedúra 190. e, Publikation, -, -en, 1. közzététel; 2. közlemény 191. s, Publikum, -, közönség 192. publizieren h. közöl 193. r, Pudel, -s, -, uszkár 194. r, Puder, -s, -, hintőpor, púder 195. pudern h. (be)púderez 196. puffen h. 1. puffogtat; 2. püföl 197. r, Puls, -es, -e, érverés, ütőér, pulzus 198. pulsieren h. lüktet 199. s, Pult, -(e)s, -e, 1. pult; 2. emelvány, pulpitus 200. e, Pumpe, -, -n, szivattyú 201. pumpen h. 1. szivattyúz; 2. kölcsönöz 202. r, Punkt, -(e)s, -e, pont 203. punktieren h. 1. (ki)pontoz; 2. (orv) pungál, csapol 204. e, Pupille, -, -n, pupilla 205. purgieren h. 1. (meg)tisztít; 2. (orv) purgál, meghajt 206. r, Putsch, -es, -e, puccs 207. r, Putz, -es, -e, 1. cicoma, dísz; 2. vakolat 208. putzen h. 1. (meg)tisztít; 2. díszít; 3. vakol
***
- Q (8) -
1. qualifiziert – 1. minősített; 2. szakképzett 2. r, Qualität, -, -en, 1. minőség, kvalitás; 2 képesség, kvalitás 3. e, Quantität, -, -en, mennyiség, kvantitás 4. r, Quark, -(e)s, -e, 1. túró; 2. VACAK, SEMMISÉG 5. s, Quartier, -s, -e, szállás, kvártély 6. r, Quartz, -es, -e, kvarc 7. e, Quote, -, -n, hányad 8. r, Quotient, -en, -en, (menny) hányados (kvóciens)
***
- R (116) -
1. e, Raab(2), -, Rába (Raab a németben Győr neve is!) 2. s, Rad, -(e)s, -ä-er, 1. kerék; 2. kerékpár 3. radieren h. 1. radíroz; 2. (műv) karcol 4. s, Radio, -(e)s, -s, -s, rádió 5. raffinieren h. finomít 6. raffiniert 1. finomított; 2. kifinomult; 3. rafinált, körmönfont 7. e, Rampe, -, -n, 1. feljáró; 2. (vasút) rakodó; 3. rivalda 8. randalieren h garázdálkodik 9. r, Rang, -(e)s, - ä-e, rang, rendfokozat 10. rangieren h. 1. (vasút) rendez, tolat; 2. (rangsorban) sorol 11. rapid - gyors 12. e, Raspel, -, -n, reszelő, ráspoly 13. raspeln h. reszel 14. e, Rasse, -, -n, faj(ta) 15. e, Rate, -, -n, 1. (ker) részéet; 2. részesedés, járulék, ráta 16. rationalisieren h. ésszerűsít, racionalizál 17. r, Raub, -(e)s, 1. rablás; 2. zsákmány 18. rauben h (el)rabol 19. reagieren h. (vissza)hat, reagál 20. reaktionär - reakciós 21. real 1. való(ságos), reális; 2. dologi, tárgyi 22. realisieren h. megvalósít, realizál 23. e, Realität, -, -en, 1. valóság, realitás; 2. (tb) tények 24. r, Rebell, -en, -en, lázadó, rebellis 25. rebellieren h. fellázad 26. rebellisch – lázadó, rebellis 27. reduzieren h. csökkent, redukál 28. e, Reede, -, -n, (hajó) rév 29. r, Reeder, -s, -, hajótulajdonos 30. e, Referenz, -, -en, ajánlás 31. referieren h. előad, referál 32. reflektieren h. 1. (fényt) visszaver; 2. igényt tart, reflektál; 3. gondolkodik, elmélkedik 33. reformieren h. (meg)reformál 34. e, Regel,, -, -n, szabály 35. regeln h. szabályoz 36. e, Regie, -, -i/en, 1. jövedék; 2. rezsi; 3. (film v. szính) rendezés 37. regieren h. uralkodik 38. s, Regiment, -(e)s, -e, (kat) ezred 39. e, Region, -, -en, táj(ék), régió 40. registrieren h. 1. lajstromoz, bejegyez, iktat; 2. feljegyez, regisztrál 41. regulär 1. szabályos; 2. reguláris 42. regulieren h szabályoz 43. r, Reim, -(e)s, -e, 1. rím; 2. rigmus, versike 44. reimen h. 1. rímel; 2. sich ~ a) rímel; b) összeillik, összefér 45. r, Reis(1), -es, -e, rizs 46. reissen(1) h. 1. (el)tép, (el)szakít; 2. ránt, húz; 3. cibál, rángat; 4. rajzol; 5. szaggat 47. e, Reklamation, -, -en, felszólamlás 48. e, Reklame, -, -en, reklám 49. reklamieren h. reklamál 50. r, Rekrut, -en, -en, újonc, rekruta 51. e, Relation, -, -en, viszony(lat) 52. s, Relikt, -(e)s, e, maradvány 53. e, Reliqui/e, -, -n, ereklye 54. s, Rendezvous, -, -, légyott, találka 55. renovieren h. renovál 56. reorganisieren h újjászervez 57. e, Reparation, -, -en, 1. (meg- v. ki-)javítás; 2. jóvátétel 58. reparieren h. 1. megjavít, megreparál; 2. jóvátesz, reparál 59. e, Reportage, -, -n, tudósítás, riport 60. r, Reporter, -s, -, tudósító 61. r, Repräsentant, -en, -en, képviselő 62. repräsentieren h. reprezentál; 2. képvisel 63. reproduzieren h. 1. felidéz, reprodukál; 2. másol 64. e, Republik, -, -en, köztársaság 65. e, Reserve, -, -n, 1. tartalék; 2. tartózkodás 66. reservieren h. fenntart, rezervál 67. e, Residenz, -, -en, székhely 68. e, Resistenz, -(e)s, ellenállás 69. r, Respekt, -(e)s, tisztelet, respektus 70. respektieren h. tisztel, respektál 71. s, Restaurant, -s, -s, étterem, vendéglő 72. restaurieren h. helyreállít, restaurál 73. retardieren h. késleltet 74. e, Retorte, -, -n, lombik, retorta 75. r, Rettich, -(e)s, -e, retek 76. e, Revanche, -, -n, ’. viszonzás; 2. bosszú, reváns; 3. (sp) visszavágó mérkőzés 77. e, Reverenz, -, -en, 1. tisztelet, reverencia; 2. bók 78. revidieren h. átvizsgál, revideál 79. richtig 1. helyes, jó; 2. igazi; 3. csakugyan, igaz(án) 80. r, Ring, -(e)s, -e, 1. gyűrű; 2. körút; 3. (sp) szorító, ring 81. riskieren h. (meg)kockáztat 82. rivalisieren h. vetélkedik 83. e, Rivalität, -, -en, vetélkedés 84. robust – erős, tagbaszakadt 85. r, Rocken, -s, -, rokka 86. r, Roggen, -s, rozs 87. r, Rollanden, -s, -ë-, 1. ablakredőny; 2. kirakatredőny 88. e, Rolle, -, -n, 1. görgő, henger; 2. tekercs; 3. mángorló; 4. szerep 89. rollen(1) h. 1. gördít; 2. (össze)csavar; 3. mángorol; 4. dübörög 90. rollen(2) i. gördül, gurul 91. r, Roman, -s, -e, regény 92. romantisch 1. romantikus; 2. regényes, romantikus 93. rosa - rózsaszínű 94. e, Rose, -, -n, rózsa 95. r, Rosmarin, -s, rozmaring 96. r, Rost, -(e)s, -e, 1. rozsda; 2. rostély 97. rosten h. (i.) megrozsdásodik 98. rot, röter, rötest, - piros, vörös 99. s, Rotwild, -(e)s, rőtvad 100. röcheln h. hörög 101. röntgen h.(meg)röntgenez 102. e, Röte, -, -n, pír, vörösség 103. e, Rubrik, -, -en, rovat 104. r, Ruck, -(e)s, -e, lökés 105. e, Ru/ine, -, -n, rom 106. rund 1. kerek; 2. gömbölyű 107. e, Runde, -, -n, 1. kör(járat); 2. kerekség, gömbölyűség 108. e, Runzel, -, -n, ránc 109. runzeln h. 1. ráncol; sich ~ ráncosodik 110. r, Russe, -n, -n, orosz (ember) 111. e, Russin, -, -nen, orosz (nő) 112. rutiniert – gyakorlott, ügyes 113. e, Rübe, -, -n, répa 114. rücken(1) h. (el)tol, (el)mozdít 115. rücken(2) i. mozdul 116. rückwärts 1. hátra(felé); 2. hátul
***
- S (174) -
1. sabotieren h. szabotál 2. r, Sack, -(e)s, -ä-e, 1. zsák; 2. zseb; 3. zacskó 3. sacken h. zsákol 4. r, Safran, -s, -e, (növ) sáfrány 5. r, Saft, -(e)s, -ä-, 1. nedv; 2. lé 6. saftig 1. leves(es); 2. (átv) vaskos 7. e, Sage, -, -n, (mende)monda 8. e, Saison, -, -s, idény 9. r, Salat, -(e)s, -e, saláta 10. r, Saldo, -s, -s, (Salden, Saldi) egyenleg 11. r, Salon, -s, -s, szalon 12. s, Salut, -(e)s, -e, üdvözlet, tisztelgés 13. salutieren h. (kat) tiszteleg 14. s, Salz, -es, -e, só 15. salzen h. (meg)sóz 16. e, Sandale, -, -n, szandál 17. r, Sang, -(e)s, -ä-e, ének 18. r, Sanitäter, -s, -, (kat) szanitéc 19. e, Sardine, -, -n, szardínia 20. r, Satellit, -en, -en, csatlós 21. e, Satire, -, -n, gúnyirat, szatíra 22. r, satz, -es, -ä-e, 1. ugrás; 2. üledék; 3. készlet; 4. (nyelvt) mondat; 5. (nyomd) szedés 23. s, Schach, -(e)s, sakk(játék) 24. e, Schachtel, -, -n, doboz, skatulya 25. r, Schal, -s, -e, sál 26. e, Schanzen, -, -n, sánc 27. schanzen h. sáncol 28. e, Schar, -, -en, sereg 29. r, Scharm, -(e)s, báj 30. schattieren h. árnyékol 31. e, Scheme, -s, -s, minta, vázlat 32. scheuern h. 1. dörzsöl; 2. súrol 33. r, Schi, -s, -er, (sp) sí 34. e, Schinene, -, -n, sín 35. r, Schild(1), -(e)s, -e, pajzs 36. s, Schild(2), -(e)s, -er, 1. cégér, cégtábla; 2. névtábla; 3. címke; 4. (címke) ellenző 37. e, Schindel, -, -n, zsindely 38. r, Schinder, -s, -, 1. gyepmester, sintér; 2. (átv) embernyúzó 39. r, Schinken, -s, -, sonka 40. schlampig – lompos, rendetlen 41. r, Schleim, -(e)s, -e, nyál(ka) 42. schleimig – nyálas, nyálkás 43. r, Schlendrian, -s, -e, 1. nemtörődömség, rendetlenség; 2. nemtörődöm v. rendetlen ember 44. e, Schleppe, -, -n, 1. (ruha)uszály; 2. (gúny) kíséret, slepp 45. schleppen h. 1. hurcol, húz, vonszol, vontat; 2. cipel; 3. sich ~ vánszorog 46. r, Schlitz, -es, -e, nyílás, rés 47. schlitzen h. (fel)hasít 48. r, Schluck, -(e)s, -e, korty 49. schlucken h. (le)nyel 50. r, Schluss, Schlusses, Schüsse, 1. (be)zárás; 2. befejezés, berekesztés, vég 51. schmatzen h. 1. csámcsog; 2. cuppant 52. e, Schminke, -, -n, (arc)festék 53. schminken h. 1. kifest, kendőz; 2. sich ~ (ki)festi v. kendőzi magát 54. r, Schmirgel, -s, csiszoló(szer) 55. schmirgeln h. csiszol, smirgliz 56. schmutzig 1. piszkos; 2. romlott, illetlen; 3. fösvény, fukar 57. r, Schnaps, -es, -ä-e, pálinka 58. e, Schnauze, -, -n, 1. (áll) orr, pofa; 2. (edény) száj, torok, csőr 59. schneidig – jóvágású, nyalka 60. r, Schnitt, -(e)s, -e, vágás, metszés 61. r, Schock(1), -(e)s, -e, 1. lökés, rázkódás; 2. idegsokk 62. s, Schock(2), -(e)s, -e, 1. csomó, halom; 2. hatvan darab 63. s, Schokolade, -, -n, csokoládé 64. r, Schopf, -(e)s, -ö-e, 1. üstök; 2. (toll)bóbita 65. schräg – ferde, rézsútos 66. e, Schublade, -, -n, fiók 67. e, Schule, -, -n, 1. iskola; tanítás 68. schulen h. 1. tanít, oktat; 2. iskoláz, képez; 3. leckéztet; 4. idomít, dresszíroz 69. r, Schulmeister, -s, -, iskolamester 70. r, Schuster, -s, -, cipész 71. r, Schwabe(1), -n –n, sváb (ember) 72. e, Schwabe(2), -, -n, svábbogár 73. r, Schwager, -s, -ä-, sógor 74. e, Schwalbe, -, -n, fecske 75. r, Schwindel, -s, 1. szédülés; 2. szédelgés 76. e, Schwindelei, -, -en, csalás, szélhámosság 77. schwindeln h. 1. szédül; 2. szédeleg, szélhámoskodik, csal 78. r, Schwindler, -s, -, csaló, szélhámos 79. e, Sekte, -, -n, szekta 80. e, Sektion, -, -en, 1. boncolás; 2. (ügy)osztály; 3. körzet, kerület, csoport 81. e, Sekunde, -, -n, másodperc 82. r, Sellerie, -s, -s; e, Sellerie, -, -n, zeller 83. e, Semmel, -, -n, zsemle 84. e, Sentimentalität, -, -en, érzelgősség 85. separat – külön, elkülönített 86. separieren h. 1. elkülönít; 2. sich ~ elkülönül 87. e, Seri/e, -, -n, sorozat, széria 88. servieren h. felszolgás, tálal 89. e, Servi/ette, -, -n, asztalkendő, szalvéta 90. sicher 1. bizto(nságo)s, veszélytelen; 2. biztos, bizonyos 91. s, Signal, -s, -e, 1. jel(adás), jelzés; 2. jelző(berendezés) 92. signieren h. 1. jelöl; 2. aláír 93. simpel 1. egyszerű; 2. együgyű 94. e, Situation, -, -en, helyzet 95. r, Sitz, -es, -e, 1. ülés; 2. ülőhely; 3. székhely; 4. (állandó) lakhely 96. sitzen h. (i.) 1. ül; 2. van vhol; 3. tartózkodik, lakik 97. r, Skandal, -s, -e, 1. botrány; 2. lárma 98. skandalös - botrányos 99. e, Skizze, -, -n, 1. vázlat(rajz); 2. (irod) karcolat 100. skizzieren h. (fel)vázol 101. e, Socke, -, -n, zokni 102. s, Sofa, -s, -s, pamlag 103. r, Sold, -(e)s, -e, 1. (kat) zsold; 2. bér 104. e, Sole, -, -n, sósvíz, sólé 105. solid 1. alapos; 2. megállapodás, szolid 106. e, Solidarität, -, szolidaritás 107. e, Sonde, -, -n, szonda 108. sortieren h. osztályoz, kiválogat 109. sozia |